Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Roy Lichtenstein - Készítette: Németh Zsófia

2010.07.04

Roy Lictenstein 

A pop art elnevezésű művészeti irányzat az 1950-es évek második felében alakult ki, először Angliában, majd az Egyesült Államokban. Az elnevezésben az angol popular (népszerű) szóból ered. Célkitűzése az úgynevezett "magas művészet" és az élet közötti határok lerombolása, valamint a mindennapi élet banális jelenségeinek és tárgyainak a műbe való bevonása volt. A művészetet nem kreálja, alkotja, hanem inkább fölfedezi.

Azt vallja, hogy a mindennapi tárgyakat nem kellék jellegük miatt észleljük sokkal inkább formájuk, absztrakt tulajdonságaik miatt. Gyakran személytelen, gépies technikákat alkalmaz. Minden, ami pop art az eltúlzott, szélsőségesen direkt, közvetlen és egyúttal gigantikus méretű.

Jelentős képviselői: Robert Rauschenberg, Andy Warhol, Roy Lichtenstein, Claes Oldenburg, James Rosenquist, Peter Blake, Richard Hamilton stb

 

 Roy Lichtenstein

 

Kép

1923. október 27–én született New York Cityben, és 1997. szeptember 29-én halt meg ugyanott. Műveinek száma közel 4500-re tehető.
Munkássága kb. 3 szakaszra bontható.
1942-ig tartó első szakaszból nem sok munkáját ismerjük. Nagy hatással volt rá Picasso, Mondrian, Klee és Kandinsky.
1950-től figyelmét Nyugat-Amerika széles választékú minta, motívum és színvilága ragadta meg. Cowboyok, sheriffek, indiánok gyakori szereplői voltak az akkori munkáinak.

1960-as évek elején jelentek meg nála az első rajzfilmfigurák, mint Donald kacsa és Mickey egér, és ezek után kezd el képregény stílusban alkotni, ami aztán védjegyévé is válik.

Kép

 

A képregény az irodalom és a képzőművészet sajátos keveréke, amit gyakran a kilencedik művészetnek neveznek, egymás után következő képek sorozata, amelyek egy történetet mesélnek el. A képeket rendszerint (elbeszélő vagy párbeszédes) szöveg egészíti ki, ami általában úgynevezett szóbuborékokban helyezkedik el.
Az amerikai képregénynek két tipikus fajtája van. Az első az úgynevezett képsor, általában három-öt képből álló, csattanóval végződő történet: ez a comic strip (vicces csík), a másik a comic book (képregény könyv), önálló, általában húsz-harminc oldalas füzetben megjelenő történet.
 

Kép

De Lichtenstein nem arra használja nyersanyagát, amire való, így megfosztja őket eredeti rendeltetésüktől. Mert a kiragadott elem nem úgy funkcionál, mint egy történet része, hanem mint egy festmény. A rész elveszti az egészhez fűződő viszonyát.
Egy megszokott reklám részletének a komoly művészet övezetébe való átvitelével és az által hogy nem csak tartja, de fokozza a banálisságát, irritációt vált ki a megfigyelőben.
A képregény technika megkívánja a radikális rövidítéseket és a formák maximális leegyszerűsítését.
Lichtenstein alkotásaiban minden annyira leegyszerűsített, stilizált, az arcvonásoktól kezdve az egész testfelépítésen keresztül a háttérig, hogy szinte már-már értelmetlen formát ölt, amelyet a fekete vastag kontúrvonalak tartanak össze. Anatómiailag is helytelen az ábrázolás, a karok olyanok, mint holmi csontnélküli gumikesztyűk, melyek nem is részei a testnek.
A képregény stílusa gyors és heves mozdulatok megörökítésére is alkalmas.

A mozgás ábrázolása Lichtensteinnél is fontos, amelyet elsősorban kezekkel szemléltet.

Kép

 

Kezek, amelyek takarítanak, kenyeret helyeznek zsákba, rámutatnak valamire, vagy éppen arcul ütnek egy másik embert.

Jellemzőek még a drámai csata jelenetek, amelyeknek középpontjában a mozgás áll. Ezeken a képeken a hangutánzó szavaknak is nagy szerep jut, akárcsak a képregényeknél általában.

Kép

 

Fest még csendéleteket és tájképeket is.

Kép

 

De legjellemzőbb alkotásait a női és férfi portrék, amiket 1963-tól kezd el festeni. A portrék szereplőit saját bevallása alapján 2-3 fotóból gyúrja össze. Anonim figurákat használ, nem karaktereket, tipikus kliséket, mint a szőke amerikai nő, akiknek fogsora tökéletes csillogó fehér csík, az arca makulátlan leszámítva néhány ecsetvonást, ami a szemet, orrot, szájat meghatározza, vagy ami a nyakát finoman becsatlakozatja az állkapcsának vonalába. Hibátlan smink, a frizura meg olyan, mintha most jött volna a fodrásztól.

Kép

 

Lichtenstein erről azt vallja, hogy a nők ugyan így kívánják lefesteni saját magukat.

Ezen a képen egy nő szemben áll a nyitott hűtővel, amit könnyedén és megerőltetés nélkül takarít. Született háziasszony, egyszerre vonzó és bárgyú. Semmi nem stimmel, se a nő kinézete, sem annak kapcsolata a házimunkájával.

Kép

 

A problémák, amikről a szövegbuborékokból értesül a befogadó nem valós problémák, hanem boldog nehézségek, tinédzser dilemmák, amelyeket másnapra úgyis elfelejtünk. A figuráknak nem csak a külső megjelenése, hanem az érzelmi világa is sztereotípiákkal telített.

Kép

 

A képek tökéletesen komponáltak. Nem a tárgyra, hanem a környezetre összpontosít, az egészre. Képes volt úgy játszani a tárgy-környezet-tér problémával, ahogyan egyik művész sem az ő generációjában.
Ami a képeinek színvilágát illeti: 4 féle színt használ, ultramarin kéket, candium közép-vöröset, citromsárgát és zöldet, amely saját elmondása szerint valahol a piros és kék között van értékben, és persze feketét a kontúrvonalakhoz, betűkhöz.
Színvilága nagyon hasonlít Mondrianéhoz.
A Benday rácsos pöttyök az egyik legfontosabb felfedezése volt lichtensteinnek.
Az első pöttyös felületeket pontozó stencillel készítette és egyenletes elosztású kutyaszőr ecsetekkel. Aztán talált rá erre a technikára, aminek a felhasználásával fejlesztette ki az ideális módszerét arra, hogy egyszerre kreáljon felületet és mélységet, tömörséget és áttűnést.
Például a Szivacs című képnél a pöttyök koszként jelennek meg a falon, amit a szivaccsal egy kéz éppen eltávolít.
Vagy a Nagyító, az üveg keretén belül ugyan úgy pontokat látunk, mint a háttérben csak felnagyítva, ezzel szemlélteti a művész a tárgy rendeltetését.

Mindezek fölött a Benday rács gazdaságos segédeszköz a nyomtatási technikák között, amivel számos intenzitású, árnyalatú színt tudnak létrehozni alig néhány szín felhasználásával, és még Lichtenstein által annyira kedvelt ipari stílust is kölcsönöz a képnek.

 

Hogyan készül el egy Lichtenstein mű?

 

Egy jelenetet kiragadva egy tudományos fantasztikus képregényből, Lichtenstein kis vázlatokat készít a kompozícióról. Aztán gépeket használ, hogy felnagyítsa és kivetítse a vázlatait arra a méretre, ami megfelelő, hogy aztán azt átmásolja vászonra. A pontok előállításához fémrácsot helyez a vászonra, és olajfestéket visz fel rá egy henger segítségével, aztán beledörzsöli a festéket a lyukakon keresztül a vászonba egy fogkefével
A pöttyözetlen részeket papírmaszkkal fedi le. Azután a legvilágosabb színtől halad egészen a fekete kontúrvonalakig és betűkig. Terpentinnel oldható festéket használ, hogy egy kis hiba miatt ne kelljen újra kezdenie a festményt. A kész alkotás mutatja Lichtenstein, hogyan változtatja meg a képregényt, azzal hogy az arcot és a szövegbuborékot állítja a középpontba, a képregény kérdését a saját művészetéről szóló viccé alakítja.
A motívumai mérhetetlenül telítettek pátosszal és szentimentalitással, minden annyira nem megfelelően túlméretezett, túlzásba vitt, hogy csak iróniaként lehet értelmezni.

 

Kép